Bogyóka 2. éves lett ... avagy születésének története

31. hetesen pocakban


Az 1. szülinapon.
... és a 2.-on!


A sztori eleje:
Lassan két éves lesz Bogica!! (Mire ez kikerül a nyilvánosságba már meg is ültük azt a napot!)

Hogy rohan az idő!!
Emlékszem még mikor délután a barátnőimmel csokiztunk. 8 óra után mindenkit hazavittünk és mi is mentünk haza fürdeni és pihenni.
Aztán 5 percenként mentem ki pisilni. ... és riasztottam apát, hogy pakolunk és megyünk.
Mondanom sem kell, hogy még bőven lett volna időnk és semmi nem volt összekészítve, se megvéve.
A dokim is biztos örült nekünk és a nővérem is, mert azt sem tudtam mit kell pakolja, mit kell csináljak. ... és már kb éjjel 11:00 - 11:30 körül járhattunk.
.... de a folytatást majd a megfelelő napon és időben.

Szóval a folytatás:
Beültünk a kocsiba én előrelátóan - mivel folyt a magzatvíz - tettem magam alá egy jó vastag törölközőt. Apa tépne, mint az állat, de nem engedem. Folyton csak azt hallja tőlem: 'ne rohanjunk, érjünk oda épségben", 'Van időnk". Mondanom sem kell, hogy mindezt halál nyugodtan! A derekamat éppen csak éreztem - állítólag fájások voltak. Hát nekem ez kb olyan volt, mint amikor meg akarna jönni. Sőt van amikor az jobban fáj.
Úton a Schöpf-i felé az Andrássy -n nem mentünk ki a jobb oldali sávba így nem tudtunk balra kanyarodni. Egyenesen át az Oktogonon és az első szabad lehetőségnél egy nem teljesen szabályos kanyart vettünk, hogy irányba legyünk.
Végre odaértünk. De ... mivel a kórházban éppen, akkor volt az a 'se ide nem tartozok, se oda, és azt sem tudjuk mi lesz a kórházzal" dolog, nem volt koraszülött rész. Jaa, mert a kisasszony legalább 4 héttel hamarabb szeretett volna kint lenni.
A kórházban az ügyeletes doki megvizsgált és ekkorra már 1 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, magzatvíz még volt. Sürgősen nekiállt telefonozni, hogy hova tudnának felvenni, fogadni minket.
Szerencsétlen vagy 30 percen keresztül hívogatta a többi Bp-i kórházat, hogy legyen helyünk és ne az utcán szüljem meg Bót.
Végül sikerült helyet találnia az 1.-es Nőin.
Átmentünk. Becsöngettünk a szülőszobába és bementem. Ricsim nem jöhetett be velem. Persze a ruháimtól már rég megszabadultam (végül annyira, hogy a cipőmet napok múlva apa hozta fel onnan) és egy csini kis hátul nyitott hálóingszerűséget kaptam.
Jött egy gyakornok orvos aki megvizsgált. Ő még finom volt. Aztán jött másik két orvos és próbálták bennem megfordítani Bogicát, de mindhiába, mert ekkorra egy csepp víz nem volt bent. A kisasszony viszont a fenekét mutatta a dokiknak.:-)
Ez a része nem volt kellemes, mert teljesen szárazon vizsgáltak a dokik és még tekergette bennem szegény gyereket is, aki mostanra kis dacos és makacs, mint én.:-D
Aztán jött egy medika és olyan helyeken kezdett el leborotválni ahol még én sem jártam. Sűrű elnézések közepette tette mindezt. Mondtam, hogy nem kell és elsütöttem neki egy röpke poént. (olyan helyen jár ahol még én sem.) Már nem emlékszem mi volt a reakciója, de mintha ekkorra adtak volna valami infúziót. Biztos azért voltam ilyen feldobott.:-)
Aztán kerekesszékbe ültettek és kérdezgettek pár dolgot. Hűségesen válaszoltam rájuk és mikor kérdezte a nővér, hogy mi lesz a baba neve csak annyit válaszoltam 'Boglárka". Erre ő: 'és, ha kisfiú lesz?" válasz: 'azzal nem készültünk!". :-)
Már a 13. héten megmondta a dokim, hogy kicsi lányka lesz.
Szegény párom meg ez idő alatt kint dekkolt az ajtó előtt és várt reám.
Kérdeztem a dokit, hogy bejöhet-e a szülésre. Igen. -volt a válasz. Sajnos az ápolók valamiért úgy gondolták, hogy nem lenne elég ideje beöltözni így nem engedték be a műtőbe.
Engem felültettek a műtőasztalra és kaptam a gerincembe szurit. Nagyon féltem tőle, mert amúgy is kényes pontom a gerincem egy sérülés miatt és pont oda is kellett adniuk ahol szokott fájni. Meg amúgy is féltem tőle, nehogy lebénuljak.
Elnyúltam az asztalon és közben a kisdoki elkezdte bejódozni a bikinivonalam és az egyik ápoló valamivel spriccelte a combom külső részét, hogy érzem-e még a hideget. Egy idő után már nem. Gondolom ekkor kezdtél el felvágni a pocakom bikinvonalban. Aztán egyszer csak megérkezett mellém egy kis csomag aki tiszta lila volt és össze volt gombolyodva. Mikor megpillantottam elkezdett potyogni a könnyem. VAN EGY LÁNYOM!!!
Egy halk kis sírást eleresztett, de nem üvöltötte a világba, hogy ő most és itt van már.
Sajnos nem maradhatott velem, mert vitték mosdatni és ellátni. Szerintem amiatt sem maradhatott velem, hogy nem sírt fel rendesen. Ettől függetlenül 8/10 Apgart kapott. (a lilaság és a csendesség miatt lett ennyi) Rápillantottam az órára és 3:10 volt.
közben a vérnyomásmérő a kezemen folyamatosan csipogott és az kattogott az agyamban, hogya 'nyugi, nehogy komplikációt csinálj".
Aztán egyszer csak - jó sokára, legalábbis annak tűnt - kb. 4:30 körül már az intenzíven voltam. Ekkor apa bejöhetett hozzám, de csak pár dolgot hagyhatott ott nálam. Mondta, hogy van egy lányunk és megcsókolt. Aztán kérdezte, hogy minden rendben van-e, mert úgy vacogok. Mondtam, hogy 'persze csak az érzéstelenítő megy ki". Persze figyelnem kellett a fogaimra is, mert azok kocogtak és mivel előtte való napokban tették fel a fém koronát féltem, hogy nehogy annyira vacogjak, hogy még az is fájjon.
A hasamra tettek egy homokzsákszerűséget, hogy lenyomja a pocakom.
Közben már virradt is és mire én egy kicsit elbóbiskoltam volna, az a k....a vérnyomásmérő felfúvódott a kezemen és emiatt nem tudtam elaludni.
Aztán ettől is megszabadítottak végre és mivel cukorbeállítás amiatti kórházi napon volt pár császáros körülöttem tudtam mit kell illetve mit nem szabad csinálnom, hogy ne fájjon a fejem és időben felkelhessek.
10 óra körül én már lent is voltam a szobában ahol csak egy fal választott el a kicsi lányomtól. Jó érzés volt tudni és néha hallani, hogy ott sír a fal másik oldalán.
Az első etetés, szopizás is ekkor volt meg. A nővérke segített, hogy Bogica rendesen bekaphassa a bimbót és még ha nem is jön belőle, de nekikezdtünk a szoptatásnak.
Egy élmény volt!
A karomban tarthattam Csöpp lánykánkat és ő tudta mit kell tenni. Puha világosbarna kis haja volt és turcsis orra. Gyönyörű gyermek. ... és nem csak a császár miatt.


Remélem kistesónál már apa is bent lehet velünk és, ha netán úgy adódik még a köldökzsinórt is elvághatja.

Hát így lettünk mi kiscsalád. :-)

Köszönöm Apa és imádlak benneteket. Mindig és mindenkor!