Egy rettenetes nap

A tegnapi napom rettenetes volt.
A reggel még nem volt probléma. Kezdem megszokni, hogy Bogica drága korán kel.

Megint 5:30kor keltünk. Ettünk, Noukyt néztünk, Franklint, ... szóval dvdztünk. Lehet, hogy még nem kellene ilyen korban, de igényli. .... én már kevésbé, mert minden mesét legalább 3szor nézünk meg. Tudom, hogy nekik fontos az ismétlés, mert azt érzik benne, hogy biztonságban vannak.
Annyi bajom azért van a mesenézéssel, hogy rengetegszer kell rászólnom, hogy ne 2 centiről - és ez teljesen komoly - nézze a mesét illetve a tvt. Gondolom meg akarja fogni a figurákat és azért teszi, de féltem, hogy szemüveges lesz. Nagyon nem szeretném.:-(
Már apának is mondtam, hogy ha tvt cserélünk, akkor már csak laposabbat szabad vennünk amit sokkal fentebb teszünk, mint ahogy most van a tv. Akkor nem tud majd közel menni hozzá és talán hátrébbról fogja nézni. Sajnos ez sem most lesz. Addig marad a rászólás.
Tervezem még babzsákfotel vételét vagy rosszabb esetben én csinálok neki egyet. ;-)
A délelőtt kb ezzel telt. Aztán rámtört a fejgörcs. Rettenetes volt, mert közel félóra alatt eljutottam a hányingeres szintre. Utálok gyógyszert bekapkodni. Na ekkor már muszáj volt. Be is vettem azt ami eddig hatott. (Algo Forte)
Tudom nem szabad ilyet csinálni, gondolni és tenni, de alig vártam, hogy Bogi megebédeljen, elálmosodjon és letudjam tenni aludni. Már nagyon leakartam dőlni. Végül is 1 óra után sikerült is.
Magamat is vízszintesbe tettem, de a tv-t hagytam, mert éreztem, hogy ha kikapcsolom, akkor zúgni fog a fejem. Sikerült aludnom 1 - 1,5 órát. Bogi még aludt vagy 1 órácskát. Épp mikor apa hazajött, akkor ébredezett a kezeimben, ölemben.
Persze ekkorra megint előjött a fejfájásom. Vettem be egy egész algopyrint. Nem telt el a 4 óra a két gyógyszer között, de ahhoz hogy letudjak menni az orvoshoz ez kellett.
Apáékat megkértem, hogy kísérjenek le, mert úgy éreztem egyedül nem biztos, hogy eljutok a dokiig.
Szerencsére nem voltak sokan előttem így nem kellett sokat várnom. Elmondtam a nap eseményét és még a torkomat is megnézettem, mert napok óta olyan, mintha be lenne dagadva. Persze a dokinő semmit nem talált. Most ez szerencse vagy sem, nem tudom. Az az érzés még mindig megvan.
Lehet, hogy csak megerőltettem a múltkori fuldoklásom alkalmával. Ugyanis az történt múlt pénteken (ha jól emlékszem), hogy hurkát sütöttünk. A hártyája nem sült meg eléggé és nem lett ropogós. Szokásomhoz híven megakartam enni. Persze az utolsó falatoknál tartottam. :-( Ekkor történt az, hogy a falat se le se fel nem ment. Megakadt a torkomban. Bogit ekkor már letettük aludni. Nem mertem hangosan köhögni, de nagyon muszáj lett volna. Apa csak annyit látott, hogy rohanok és tépem fel a WC ajtót. Rám meg csak a köhögőroham jött, így egy hatalmasat - olyan igazán mélyről jövőt - kellett köhögnöm.
A fejemben folyton az járt, hogy 'csak a gyereket fel ne keltsem". :-? Jó, mi? Szinte a halálomon vagyok és csak az érdekel, hogy Bogi aludhasson nyugodtan. :-)
Ez az anyai ösztön. Gondolom.
Szóval ezen is túljutottam, de szerintem a torkos gondomra ez lehet a válasz.

A dokinő amúgy megkérdezte, hogy várjunk még vagy most adjon beutalót. (Érdekes, hogy már nem most voltam ilyen problémával nála és a dokimnál sem. Akkor miért nem egyértelmű, hogy ki kell vizsgálni?) Persze megemlítettem neki, hogy tavaly nyár vége környékétől van ez, hogy sokszor fáj a fejem és ennyire.
Kaptam beutálót a neurológiára. Apa meg mondja nekem itthon, hogy a kollégája felesége neurológus. Lehet előbb őt keressük fel a problémával.
Remélem sikerül valami megoldást találni erre a problémámra, mert nagyon 'nem szeretek így élni". Utálom, hogy beteg vagyok. Főleg ilyen migrénszerű fejgörcsökkel.
Egészséges akarok lenni, mindig.

Végül is túléltem ezt a napot is, de nem volt egyszerű.