Nem így terveztem ezt a napot, de maradtunk ahol vagyunk.
Tegnap Bogi bemutatkozott milyen, ha hiszti rohamot kap és egyáltalán semmi nem segít ezt orvosolni.
Mindezt hol? ... persze, hogy az utcán és közel 50 méternyire a bejáratunktól.
Miért is ne. Ha már lúd legyen kövér, nem?
A sztori annyi, hogy lementünk a sarki boltba perecet venni, de oda még a babakocsiját hozta. Útközben mondta, hogy az udvaron labdázzunk. Okés. ..., de akkor fel kell menni érte.
Fel is mentünk és irány az udvar. Fociztunk, rohangáltunk, fogócskáztunk.
Eddig szép és jó.
Elindultunk felfelé. ... de ő még szeretett volna SÉTÁLNI!
A séta a következő képpen nézett ki.
Én cipeltem a labdát a hónom alatt baloldalon, azon a kezemen a szatyor amit vettünk, hátamon a táska és Bó a jobb karomon 'sétál". Egy darabig mentem vele arra amerre szeretett volna, de én is elfáradtam és szerettem volna hazamenni. Ekkor már közel 1 órát lent voltunk és hűlt a levegő.
Ekkor következett be a hiszti és a roham is.
Nagy nehezen elvonszoltam magunkat a következő házig és letettem a két lábára, mert csúszott ki a kezemből.
Ő szabadult volna a kezemből, de azt nem engedhettem, mert közel voltunk az út széléhez és féltem, hogy kiszalad. Felvenni nem engedte magát.
Ekkor már nálam is szakadt a cérna ... pedig állítólag kötélből vannak az idegeim.:-)
Már én is bőgtem. Valahogy mégis csak hazaértünk, de zengett az egész lépcsőház tőlünk.
Annyira ideges voltam, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont.
(Nem vagyok az erőszak és a pofonok híve, de most azt hiszem kiérdemelte volna.)
Mikor beértünk a lakásba fogta az összes játékát és szana szét dobálta.
Tudom nem jó megoldás, de ráhagytam. Tudtam, hogyha most bármit is csinálok vele, akkor esetleg a kórházban kötünk ki. Ezt viszont nem akartam.
Nehéz felidegesíteni, de azt gondolom neki sikerült és tudom meddig bírom idegekkel.
Végül is eltelt vagy 10 - 15 perc mire kértem tőle, hogy rámolja össze amit kidobált. Addig csak hüppögött.
Mondhatni első szóra összerámolta és utána jött oda hozzám. Felvettem, de érezte, hogy az most nem olyan ölelés, mit amilyen szokott lenni az ölelésünk.
Alig vártam este hogy elaludjon, mentem én is.
Soha többé nem szeretném ezt újból átélni.
... a mai napom sem úgy telt, mint szerettem volna. szerettem volna kettesben elmenni vele a nővéremékhez kocsival. ... de sajnos a tegnapi nap miatt nem mertem elindulni ... és sajnos jól tettem, hogy nem indultam el.
Nem voltunk a legjobb formánkban és pillanatok alatt feszülnek az idegeim.
Remélem minél hamarabb rendeződik közöttünk ez a dolog ... és már csak 3 nap és apa jön haza.
Már nagyon várom. tudom, hogy utána még hosszabb időre megy és az még nehezebb lesz, mert akkor ha tetszik ha nem menni kell majd a kocsival.
