2009. október 23., péntek

Népies szakma

Az ember fiatalon rákényszerül, hogy szakmát válasszon.
Persze már ekkor kitűntem, mert míg akkor sokan vendéglátóba vagy idegenforgalomba és kitudja még mire jelentkeztek engem már akkor vonzott a kreatívkodás.
Konkrétan választottam egy szakmát - amit sajnos a suli végeztével nem tudtam gyakorolni és nem igazán a hétköznapi, esetleg jó álláslehetőség sem rejlik benne (mármint, hogy bármikor, bárhol tudnám kamatoztatni) - ez a népi fazekas volt.

(A kép csak illusztráció)

A vizsgamunkám egy saját készítésű 80 részes étkészlet volt. Megkorongozva és megírva.

Ja, és nem mellékesen imádnám csinálni, mert első évben kitűnővel és 3 dicséretessel, míg 2. évben kitűnővel és 6 dicséretessel végeztem. Vagyis szívvel - lélekkel benne voltam.

Már gyerekkorom óta látták a szüleim, hogy a kétkezi munkával megformálható dolgok érdekelnek.

Ilyenek például, mint az üvegfúvás, gyertyaöntés és a tűzzománckészítés.

Sajnos anyagilag soha nem álltunk úgy, hogy egy akkoriban ilyen ritkaságba menő 'tudást", mint például a tűzzománckészítést finanszírozni tudjunk.
Azt hiszem ez akkoriban (15 - 20 évvel ezelőtt) került vagy 100.000Ft-ba, 10 hónapra.
Azóta is érdekel ez a témakör, de ez egy társasházban, lakásban kevésbé kivitelezhető.

Ez azóta is álom maradt, de remélem egyszer kipróbálhatom majd ezeket is.

1 megjegyzés:

skrisz írta...

Kár, hogy nem fazekaskodsz. De a jelenlegi hivatásod is gyönyörű.

Bogyika, Kincs és Mi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers Lilypie Maternity tickers