2009. március 4., szerda

3 -ból 1

Már megint jó rég írtam. ... de most megteszem.

Annyi minden történt, hogy nem is nagyon tudom, hogy hol kezdjem.
Szombaton később kellett mennünk, mint eddig. Egy kicsit tovább pihizhettünk.
Ancsi barátnőmre rá is fért, mert a melóhelyén 'hajtás pajtás" volt ezer meg eggyel. Előrébb hozták a pályázatok leadási határidejét és nekik meg volt bőven pályázat amit meg kellett csinálni.
Hamarabb is ment el a suliból, de megértem. Én is pihiztem volna, ha estére nem kellett volna 3 tárgyra beülnöm azonos időben. Kár, hogy még nem találták fel a hírtelen - ideiglenes klónozást. Jól jött volna. ;-)
Mind1. Megoldottam. Végül is addig kavartam és szervezkedtem, hogy egyikre sem kellett volna beülnöm, mert mindenhova megvolt az aláírásom. :-)
Karol és Zsu barátnőm megfűzött, hogy menjünk angolra. Most volt az első óra, új tanár, .... blablabla.
De még milyen jól tettük, hogy mentünk. Teljesen másképp tanít a tanárnő és könyvből fénymásolt lapokon tanulunk. Szóval van értelme most az angolnak. ... Na jó, ettől sem lesz meg a C típusú - azt hiszem ez kell majd a diplomámhoz - vizsgám, de legalább nem heti 120 mondatra fogok jegyet kapni, hanem arra amit megcsinálok és tanulok.
Igaz ezeket már tanultam, de legalább kiindulónak ez is jó. Majd innentől meg keresek valami tanfolyást ahol tényleg megtanulom amit kell és tudom is majd használni.
Apáék keriéknél voltak, a nővéreméknél. Bó is kicsit Zolikázhatott. Aztán délután átjöttek mamihoz Vácra. Zolika ott aludt mamánál. Én suli után mentem Anyuhoz és hazajöttünk.

Vasárnap míg apa délelőtt kitakarított, mi Bogival kiteregettünk és mivel a kisasszony ledobált pár csipeszt lementünk érte. Vittük a motort is majd a kocsifelhajtón és az udvaron kicsit motoroztunk. Majd este is Zsókával lementünk a garázsba és ott is tudott motorozni kicsit.

Hétfőn délután lementem a dokihoz átíratni a beutalót. Apáék is lekísértek és sétáltak addig egy kicsit. Ránk fért mivel a délelőtt kicsit kakira sikerült.
Apa írt az állásközvetítős csajnak, hogy 'mivanmá!":-) Közölte a csaj, hogy már betöltötték az állást. Jajjjj.
Ha nem kérdezünk rá, akkor nem is szóltak volna? Ricsi rögtön töröltetni akarta a regisztrációját. Mondtam neki, hogy ne tegye. Mégis megírta a csajnak, hogy 'de!" Erre mit reagált? Hogy pont most van egy állás ami lehet neki jó lett volna. Hiszi a piszi :-?
Mondtam apának, hogy írja meg neki, hogy akkor ezt még megpróbálná.
Ekkor kapott egy hívást, hogy kipróbálna-e egy informástanácsadóis állást. Mondtam neki, hogy 'perszehogy". Ha nem megy akkor sem veszett el egy lehetőség. Ha meg bejön, akkor egy jobb helyen fog dolgozni.
Még ezen a napon egy másik hívást is kapott. Na ez már nem volt ennyire jó. Csődbe ment az a Seat szalon ahova a kocsit vittük szervizbe. Széééép. Átküldték máshova a papírjainkat.
Úgy tűnik jobban járunk ezzel a szervizzel. Ha apa visz nekik a cégétől papírt, hogy a munkájához kell a kocsi, akkor a biztosító fizeti a csere/kölcsönautót.
Apa már ki is nézett egy Maseratit.:-D
Talán az jó lesz kölcsönautónak.
Már csak az a 'gond", hogy pont azon a héten amikor én délutánonként ovisba vagyok.
Tegnap megint tompán fájt a fejem, de 'az advil segít"-ett.
Remélem csütörtökön ki is derítenek valamit, hogy mitől lehet és nem csak ráfogjuk, hogy a melegfrontra vagyok érzékeny.:-(

1 megjegyzés:

skrisz írta...

Jó, hogy nem egy csillaghajót nézett ki Apa csereautónak.:))))

Bogyika, Kincs és Mi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers Lilypie Maternity tickers