Kettős érzésem van.
Örülök, hogy megy, mert akkor van dolog.
Másrészről rossz érzés, mert most van először ennyire távol tőlem/tőlünk.
Amióta ismerjük apával egymást most váltunk el hosszabb időre egymástól. Kivéve azt amikor Bogica született.... de az mégis csak más volt, mert akkor tudtam, hogy pár óra és néhány kilométer választ el minket egymástól.
Az a helyzet, hogy lehet még neten sem tudjuk majd tartani a kapcsolatot .... de majd csak kitalál apa valamit.:-)
Szóval sírtam ma ... sokszor. ... és még fogok is érzem.
Mielőtt elkezdtem ezt a posztot írni apa hívott a reptérről, hogy odaértek rendben, leadták a bőröndöt és felvették a jegyeket. ... persze sírva tettem le a telefont.:-(
... de azt hiszem ez mára megengedett.
Már csak 5-öt kell aludni és péntek este megyünk elé a reptérre. :-))
2 megjegyzés:
Hajni, ne búsulj, elrepül ez a hét, meglátod! Ölelés! :)
Tudom,hogy mit erzel ngyon is!Gondolj bele mikor en is eloszor magara hagytam apacskat mert hazamentem 2es fel hetre.Azt hittem konnyebb lesz mert otthon leszek elleszek foglalva loturot szenvedtem,mint a kutya.
Kitartas!
Megjegyzés küldése