2010. január 17., vasárnap

Blogdíj és 7 dolog mostanában

Blogdíjat kaptam Lidérckétől.




Kreatív bloggernek tart, pedig nem igazán tudok mit felmutatni.
Max az Index könyvemet mostanság.
... és pár kicsinosított blog oldalt. :-)

Ezzel a díjjal együtt jár, hogy megtudjatok rólam 7 dolgot.

Pár bejegyzéssel ezelőtt már írtam valami hasonlót, de ez most kicsit személyesebb lesz, mint az volt.
Szerintem legalábbis.

Na lássuk akkor ami eszembe jut magamról, magunkról, velünk kapcsolatban ... mostanság.

  1. Közvetlen embernek tartom magam. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a játszón is képes vagyok ismeretlen anyukákkal beszédbe elegyedni és mesélni magamról, rólunk ha látom hogy érdekli az illetőt.
    Ehhez fűződik az eddigi leghosszabb telefonbeszélgetésem is Cilivel. 2 órát! beszélgettünk úgy, hogy csak blogon és mailen keresztül ismerjük egymást és még soha nem találkoztunk.
    Talán ezt nevezik lelki barátnak és barátnak. Akinek elmesélhetsz olyan dolgokat amiket, ha nem éreznéd az összhangot kettőtök között az életben nem mondanál el.
  2. Barátok. Nincs sok, de azt hiszem akik eddig voltak azoknak le kellett morzsolódniuk. Ha tényleg fontos lett volna a barátság, akkor nem csak mi hívnánk őket.
    Ettől függetlenül a főiskolán 'találtam" pár olyat akivel a sors így vagy úgy már közel vitt, de akkor valamiért nem alakult ki.
    Úgy gondolom, hogy 25 - 30 körül találja meg az ember az igaz barátokat ... vagy már régóta annak mondhatja azt.
    Ancsi, Zsu és Kerol a főiskola óta barátaim, de rengeteg mindent kaptam tőlük. Lelki támogatást, szeretetet és bizalmat. Azt hiszem ez igazán az alapja.
  3. Bizonytalan vagyok néha, hogy mit és hogy kellene.
    Óvónőnek tanulok, de néha én magam sem tudom, hogyan is kellene kezelnem a kiscsajom hisztijét, kitöréseit, szájalásait. Pedig még csak idén lesz 3!
    Néha olyanokat mond amit tőlünk nem hall és ötletem sincs esetleg melyik mesében hallja. Bölcsöibe nem jár így onnan nem hoz haza ilyeneket.
    De kezeljük a helyzetet. Hol kisebb, hol nagyobb sikerrel ... és az ölelős vagy a nem hallom meg technikával.
    Akinek esetleg van ötlete hiszti kezelésre írjon nyugodtan. Amit lehet kipróbálok, mert keresem a számunkra legmegfelelőbb technikát, kezelési módot.
  4. Valahogy sehogy sem kívánkozik visszamenni dolgozni. Amúgy szeretek dolgozni, de sajnos nem tudom mire kellene visszamennem. (hosszú elmagyarázni) A főiskolám még vagy 1,5 év.
    Sajnos a 'kistesót" még válság kezelés miatt nem tudjuk bevállalni. 
  5. Az ovihelyzetet kilátástalannak látom.
    Ide kellene járatnom Bót Dunakeszire, de itt nincs hely. Lehet protekcióra leszek kényszerülve vagy viszem minden reggel Vácra majd.
    Itt kellene oviba járnia, mert itt lakunk és itt kellene barátokat szereznie. ... de az önkormányzat csak a lakások építésére ad helyet, oviban nem igazán gondolkodik.
    Pedig elég rendesen kiépült Alag 1-2. Csupa kisgyerekes család.
  6. R.-nek bejött az új meló. Ugyan még szokni kell, de szerencsére vannak régi ismerősök így könnyebb a beilleszkedés. Még nem kezdődött el az utazós része, de állunk elébe. ... és akkor tényleg rá leszek kényszerülve a vezetésre.
  7. ... és akkor egy kicsit magamról. Úgy érzem néha elhanyagolom a családot, de leginkább Bót a főiskola miatt. Tudom hogy lehetnék vele többet és én is igénylem, de most vizsgaidőszak alatt nem tudok magamból kisajtolni többet. :-(
    Sejtésem szerint ez a hiányérzet okozza nála a hisztis kitöréseket ... és persze a dackorszak meg a 'feszegessük a határokat, hogy meddig lehet elmenni".
    Nekem is nagyon hiányzik, hogy vele legyek vagy csak az, hogy ne mással - tanulással - keljen foglalkoznom.
    Kellene a lelkemnek a feltöltődés. ... hiányzik a varrás, hímzés, a kikapcsolódás.
    Alig várom, hogy lemenjen a vizsgaidőszak és legyen végre időm a családomra.
Most pedig jöjjön a 7-es lista akik megkapják tőlem.
  1. PI
  2.  Kincsértékű Barbi
  3. 17 pillanatos Martimez Márti
  4. Annus és a Varga gyerekek
  5. Patchwork - Angel
  6. Gréta anyukája - L.Moni
  7. Scrapmánia@i - Ági


9 megjegyzés:

Ducika Ducila írta...

Szia!
Közös az az érzés. Kár, hogy mostanában úgy szét vagyunk hullva, kedves lelkibarátném:-) Banita megint lebetegedett. Így most nem futok a munka után.. nem a francot, most is azt gépeltem, csak gondoltam, hogy idenézek;-)
Azt egyébként én is észrevettem, hogy jó, jó, válság, meg kell a pénz, de a múltkor a könyvelőm, aki szuperzseni mérlegképes és csúcs a szakmájában azt mondta nekünk, hogy Cilike! Megcsinálhatok én hatszáz főkönyvet hibátlanul, meg elvihet százakat sikeres nyelvvizsgára... de a legnagyobb öröm és érdem a gyereknevelés. Karriert ráér az ember kiépíteni 8-10év múlva is, amikor a gyerekek már önellátóbbak. HÁT, EZT ÉREZTEM ÉN BELÜL IS, DE A SZEMEMBE KAPTAM. éS NAGYON JÓL ESETT. (Látta, hogy én csak szaladgálok a bili, a tanítvány, a karc, a varrógép, a rajzlap és a fakanál, no meg a porszívó és a kórus se maradjon ki... között. És a csemetém meg?
Sóval legyek szegényebb, de legyünk harmónikusak, ez a véleményem... nem mellesleg álmomban rózsaszínű pólyát varrtam...tegnap...

Annus írta...

Köszönöm!!!

skrisz írta...

Gratula! :)

PI írta...

Na és jó az almás sütit is tudsz csinálni:D
Köszi a blogdíjat, most magamról kellene valami írnom?
Megtudják a titkaimat a konkurens takarítócégek:D
Hopp, épp ma írtam egyet a hobbimról:)

Hajnoca írta...

PI, magadról kell írni és nem a takarítócégről!;-)
Titkokat isten ments hogy kiadja!
Nem üzletrontásnak szántam! :-)

PI írta...

Jó, de a blogom nem nagyon személyes blog, hanem szakmai:)

Hajnoca írta...

Akkor csak nekem írd meg és ha gondolod kiteszem. Nem muszáj csak kíváncsi lennék, hogy te hogy látod a világot ... a takarításon kívül.

PI írta...

Oké rendben nálad mehet:)
Nemsokára jelentkezem.

l.móni írta...

Köszönöm:)

Bogyika, Kincs és Mi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers Lilypie Maternity tickers